Van már egy cicád és most azon gondolkozol, hogy örökbefogadsz mellé egy másikat? Ennek a cikknek a segítségével kiderítheted, hogyan szoktatható be egy új macska a régi mellé.
Mivel már sok tapasztalatom van ebben a témában, ezért arra kérlek, hogy fogadd meg a tanácsaimat! Így nagyobb eséllyel fogsz sikerrel járni.
Új macska a régi mellé – a kor kérdése
Talán nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, hogy a fiatalabb cicák sokkal könnyebben megszokják a változást, mint az idősebb társaik. Így ha a macskád még nem nőtt fel, akkor szinte biztosan képes lesz összebarátkozni egy másik kölyökkel. (Egy felnőttel is, bár nem biztos, hogy az idősebbik cica vevő lesz a közeledésére.)
Viszont ha a kedvenced már felnőtt, akkor kérlek gondold meg kétszer is, hogy tényleg kell-e új macska a régi mellé! Egy-egy viszonylag idős és fiatal macska összeszoktatása nem mindig olyan egyszerű. Sajnos ilyenkor már nem biztos, hogy össze fognak barátkozni az állatok. Jobb esetben csak elviselik majd egymást, rosszabb esetben pedig folyamatosan veszekedni fognak.
Persze az örökbefogadás jól is elsülhet, hiszen vannak olyan cicák, amelyek felnőttként is szívesen fogadják az új jövevényeket, tehát az előző bekezdésben leírtak egyáltalán nem azt jelentik, hogy automatikusan kudarcra van ítélve egy-egy idős és fiatal macska összeszoktatása.
Új macska a régi mellé – a személyiség kérdése
Milyen típusú a mostani cicád? Társaságkedvelő vagy inkább visszahúzódó? Ha vendégek jönnek hozzád, akkor hogyan viselkedik? Érdeklődik irántuk vagy inkább elbújik? Szereti az újdonságokat vagy inkább fél tőlük?
Egyértelmű, hogy egy társaságkedvelő cica valószínűleg pozitívabban reagál majd egy új testvér megjelenésére a két macska összeszoktatása során.
Bár természetesen sok fog múlik a másik állat személyiségén is…
Új macska a régi mellé – a nem kérdése
Talán könnyebb helyzetben leszel akkor, ha két nőstényt szeretnél összeszoktatni. Ők általában képesek tolerálni egymást.
Két kandúr esetében viszont érdemes elővigyázatosnak lenned. Lehet, hogy a régebbi cica egyáltalán nem fogja jól fogadni az új jövevényt, mert félti majd a territóriumát. Így hát előfordulhat, hogy a két macska harcol majd egymással.
És mi van abban a helyzetben, ha az egyik cica nőstény, a másik pedig kandúr? Ez a felállás csak akkor működhet, ha mindketten ivartalanítva vannak, különben hamarosan kiscicák fognak születni.
Sokan egyébként nem értik, hogy miért nem elég csupán az egyik cicát megműttetni. Nos, ebben az esetben az ivaros példány szinte biztosan zaklatni fogja a másikat a párzási időszakokban, tehát nem érdemes ezt a megoldást választani.
Új macska a régi mellé – minden kezdet nehéz
Ha úgy döntesz, hogy örökbefogadsz egy másik cicát, akkor ne nagyon számíts arra, hogy a két állat azonnal megkedveli egymást. Két macska összeszoktatása szinte sosem megy zökkenőmentesen.
Eleinte szinte biztosan fújni fognak egymásra és az sem kizárt, hogy verekedés lesz a vége a találkozásnak.
Az új cica biztosan nagyon meg lesz ijedve, tehát elképzelhető, hogy el fog bújni a lakásban. A régebbi állat pedig valószínűleg agresszívan viselkedik majd amiatt, hogy valaki behatolt a területére. (Sőt, az is lehet, hogy Rajtad is bosszút fog állni az őt ért sérelem miatt.)
Új macska a régi mellé:
(Forrás: FROSTY Life)
Egy biztos: felügyeletre lesz szükség, ha jön egy új macska a régi mellé. Előnyösebb, ha inkább nem hagyod magára a két állatot, mert ennek nem biztos, hogy jó vége lesz.
Az áldatlan helyzet várhatóan néhány napig vagy hétig fog tartani a két macska összeszoktatása során, hiszen az állatok ideális esetben szépen lassan hozzászoknak majd egymáshoz.
Új macska a régi mellé – egy kis lelkizés
Kérlek, semmiképpen se legyél mérges egyik állatra sem a negatív reakcióik miatt! Teljesen érthető, hogy ebben a helyzetben mindketten zavartan viselkednek.
Azt se várd el, hogy automatikusan örüljenek a változásnak – mert sajnos a legtöbb esetben úgysem fognak. 🙂
Inkább figyeld őket néhány héten keresztül! Nézd meg, hogy ezalatt sikerül-e (nagyjából) összebarátkozniuk vagy sem.
Egyébként az esetek túlnyomó többségében a cicák képesek minimum elviselni az új társukat és eléldegélni mellette, tehát olyan ritkán fordul elő, hogy egyáltalán nem tudnak egymáshoz alkalmazkodni.
Ennek ellenére én azt kérem, hogy ne félj azt se beismerni magadnak, ha kudarcot vallott az új macska régi mellé való beszoktatása, mert sajnos ilyen eset is előfordulhat. 🙁