Szoptatós macska táplálása – Mit és hogyan egyen a cica?

szoptatós-macska-táplálása

Egy szoptatós macska táplálása nagy körültekintést igényel. Olvasd el az erre vonatkozó tippjeinket!



Ha röviden akarnánk összefoglalni a lényeget, akkor azt mondhatnánk, hogy egy szoptatós macska táplálása során különösen ügyelni kell a kalóriák, a vitaminok, a nyomelemek és az ásványi anyagok bevitelére – mégpedig az átlagosnál jóval nagyobb mennyiségben.

A szülés utáni hetekben nyugodtan ott lehet hagyni állandó jelleggel egy tálka ételt a cica fekhelye mellett, mert így akkor ehet, amikor ő szeretne. Mivel a nedves eledelben általában több protein van, ezért inkább ezt érdemes előnyben részesíteni – de a száraz táp sem rossz, viszont jobb lenne, ha a kicsik nem próbálkoznának meg túl hamar a számunkra még túl nagy kekszek elfogyasztásával.

Emellett a szoptatós macska a vemhesség és a szoptatás időszaka alatt kapjon naponta többször a normális fogyasztásánál nagyobb adagokra felporciózva kifejezetten kiscicáknak való (junior) tápot is, mivel ebben több tápanyag van, mint a felnőtteknek való macskaeledelben. (De természetesen felnőtt cicáknak gyártott tápot is kaphat, csak akkor figyelni kell a vitaminpótlásra.) Minél nagyobb az alomszám, annál több és minőségibb ételt kell biztosítani az anyamacskának.




Az anyamacskának a szülés utáni 6-7. hétben van szüksége a legnagyobb energiabevitelre. A negyedik hét körül valószínűleg már a kismacskák is elkezdenek érdeklődni a szilárd étel iránt, ezért ettől az időszaktól kezdve még inkább oda lehet helyezni egy-egy tálka (lehetőleg nedves) ételt a cicák fekhelye mellé. A kismacskák elválasztása után az anyamacska esetében fokozatosan vissza lehet térni a normál tápláláshoz. (Azt azonban ne feledd el, hogy a kölykök gondozása a szoptatás befejezése után is pluszenergiát igényel!)

Milyen egyéb tudnivalók vannak a szoptatós macska táplálásával kapcsolatban?

A cicák általában 63-65 napig vemhesek (vagy extrémebb esetekben 56-69 napig) és ezalatt az idő alatt egyenletesen gyarapodik a tömegük – általában a terhességük végére 40-50 százalékkal nyomnak többet az eredeti súlyuknál. A cicák a szülés után a vemhesség alatt felszedett „pluszkilók” szűk felét elveszítik, a többit pedig a szoptatás időszaka alatt adják le. A szoptatás alatt nem szabad diétáztatni a macskát, hiszen sok energiára van szüksége a kölykei táplálásához.

Fontos, hogy az anyuka számára kiválasztott eledelben elég protein, zsír, kalcium és kalória legyen. Emellett hangsúlyt kell fektetni a táp könnyű emészthetőségére is.




Úgy kell számolnod, hogy egy szoptatós macskának minimum kétszer (de extrém esetben akár hatszor!) annyi energiára is szüksége lehet, mint egy átlagos felnőtt cicának.

Lényeges tudni, hogy ha nem megfelelően eteted az anyamacskát, az növeli a koraszülés, az alacsony születési súly, a születés utáni megbetegedés, illetve az elpusztulás kockázatát. Ha a kölykök az átlagosnál hangosabbak és mozgékonyabbak, az esetleg annak a jele lehet, hogy nem megfelelő módon történik a táplálásuk.

Úgy számold, hogy az anyamacska kb. 10-12 hétig fogja szoptatni a kicsinyeit. Ezalatt az idő alatt nem lehet őket teljesen elválasztani. Az a legjobb, ha a kicsik örökbeadása a 12. hét után történik meg.

Ha a szoptatós macska nem eszik…

Ha az anya az ellés után közvetlenül még nem eszik, az nem akkora probléma, hiszen a sokk után nem biztos, hogy ez lesz az első dolga. Viszont ha már telik az idő, de mégsem kezd el újra táplálkozni, akkor sürgősen vidd el az orvoshoz őt is és a kiscicáit is! Különösen igaz ez arra az esetre, ha a macskák láthatóan rosszul vannak!




Szoptatós macskatáp

Úgy látom, hogy kereskedelmi forgalomban nem igazán kapható külön szoptatós macskáknak való táp. A gyártók általában simán csak a kiscicák számára gyártott eledelt ajánlják a szoptatós macskáknak. (Egyedül talán a Royal Canin kínálatában van Mother & Babycat nevű eledel, ami kimondottan az anyacicáknak (és persze az egy-négy hónapos kölykeiknek is) készült.

Összefoglalva – Szoptatós macska táplálása

A szoptatás egy olyan életszakasz, amikor az anyamacskának különösen sok energiára van szüksége, ezért fontos a rendszeres, minőségi táplálása. Ilyenkor mindenképpen adj neki a szokásosnál többet, illetve figyelj oda arra, hogy kiváló, vitaminokban, ásványi anyagokban és nyomelemekben gazdag tápot tegyél elé, mert ez a kölykök fejlődése szempontjából is létfontosságú!

 


Szoptatós macska táplálása – Lehetőleg azért ne olyan eledelt adj nekik, mint amilyet ez a cicacsalád kapott a videóban! (Forrás: youtube.com – ong zhanghui)